szerda máj. 19, 2010

Oracle VM VirtualBox 3.2

A blogon sajnos kimaradt a VirtualBox 3.1.8-as verzió beharangozása, de a mai nappal már nincs is értelme erről írni, hiszen tegnap éjszaka óta elérhető a 3.2-es új, nagy verzió. A legfontosabb újdonságok sorában talán az első a legkevésbé technikai, az Oracle akvizíció után a termék neve megváltozott és az Oracle termék elnevezési standardoknak megfelelővé vált, vagyis Oracle VM VirtualBox lett. Ami viszont ennél sokkal fontosabb, az az új képességek tárháza! A 3.2-es szoftver legnagyobb újdonsága, hogy Mac OS X guest-ek is támogatottak, igaz ugyan, hogy egyelőre csak kísérleti jelleggel... A másik kiemelkedő újdonság az azonos típusú VM-ek esetében a fizikai memória kímélő page deduplikáció, ami jelenleg csak Windows guest-ek esetében működik és itt is csak 64-bites host esetében, de a képesség nyilvánvalóan hamarosan újabb guest-eket is támogatni fog. Végezetül nagyon fontos újdonság még a memória és a CPU dinamikus konfigurációja, ami ugyancsak jó néhány korláttal élve működőképes, de itt is nagy reményekkel nézünk a jövőbe. Végezetül az új verzió számos új hardver gyorsítást és szolgáltatást tartalmaz és szép számmal javított meg hibákat is.

Changelog és letöltés itt.

kedd márc. 30, 2010

VirtualBox 3.1.6

Újabb hibajavítás jelent meg a 3.1-es VirtualBox-hoz, a múlt hét óta letölthető a 3.1.6-es verzió. Az új verzióban több, mint 30 hiba került javításra.

A megoldott hibák jegyzéke itt, letöltés pedig itt.

szombat febr. 13, 2010

VirtualBox 3.1.4

Kicsit hosszabb szünet után megjelent a második hibajavítási verzió a 3.1-es VirtualBox-hoz. A tegnap óta letölthető 3.1.4-es VB. Az új verzióban összesen 53 hiba került javításra, melyek között szép számmal akadnak magát a VM-et érintő javítások, köztük a legfrissebb stabil Linux kernel, a 2.6.32-vel kapcsolatos inkompatibilitási hiba javítása is. A javítások a guest addition-öket, a GUI-t, a 3D gyorsítást és sok hálózati és device függő problémát javítanak.

A megoldott hibák jegyzéke itt, letöltés pedig itt.

péntek dec. 18, 2009

VirtualBox 3.1.2

Megjelent az első minor verzió a 3.1-es VirtualBox-hoz. A tegnap kiadott és letölthető 3.1.2-es VB csak hibajavításokat tartalmaz, de azokat igen szép számmal. Összesen mintegy 40 hibát orvosoltak, melyek között vannak hardverhez, felhasználói interfészhez és szoftver funkcionalitáshoz is köthetőek. A "leggonoszabb" hibák a Solaris-os USB-s eszközöket, a VirtualBox NAT alrendszert és a guest-ek 2D/3D grafikus gyorsítását érintették.

A megoldott hibák jegyzéke itt, letöltés pedig itt.

hétfő nov. 30, 2009

VirtualBox 3.1

Végre megjelent a VirtualBox 3.1-es verziója! Minden kétséget kizáróan az új verzió legizgalmasabb szolgáltatása a teleportálás, mely lehetővé teszi, hogy egy VM egy másik számítógépre költözzön, sőt ez a képesség akár egy futó VM-mel is kihasználható. A teleportálás előtt csupán annyi előfeltételnek kell teljesülnie, hogy a cél gépen a kiinduló géppel azonos fizikai paraméterekkel legyen definiált a "fogadó VM" és mind a két számítógép elérje a VM image-ét (pl. iSCSI-n vagy NFS-en). Amennyiben ez a két feltétel teljesül, a VM képes lesz "átúszni" egyik gépről a másikra és még az sem fogja zavarni, hogy adott esetben a két gép host operációs rendszere eltérő!

Hasznos újdonság még a tetszőleges snapshot-ból történő visszaállás és az ún. brached snapshot készítésének lehetősége, vagyis egy snapshot további snapshot-olása. Ugyancsak komoly előrelépés a 2D video gyorsítás a Windows-os guest-ek esetében, a CD/DVD kezelés bővítése és a kísérleti EFI támogatás.

Az összes változást tartalmazó lista itt található. Letölteni pedig innen lehet.

Jó kísérletezést és installálást!!

péntek nov. 20, 2009

VirtualBox 3.1 Beta 2

Megjelent a 3.1-es sorozat második beta kiadása. Főbb változások a következők, a ( teljes lista itt található)

 \* Fixed snapshots of VMs with empty DVD attachments
   (3.1.0 Beta 1 regression)
 \* Fixed snapshots of VMs with multiple attached disk drives
   (3.1.0 Beta 1 regression)
 \* GUI: fixed a snapshot in the snapshots widget
 \* VMM: guest SMP fixes in rare cases
 \* VMM: fixed kernel panic with older Linux kernels, e.g. CentOS 5.3
   (APIC; 3.0.12 + 3.1.0 Beta 1 regression)
 \* 3D support: fixed Final frame of Compiz animation not updated to
   the screen (public ticket #4653, partly fixed, needs more work)
 \* 2D/3D support, Windows: fix gl support test failure when VBox
   installation path contains spaces
 \* 2D support: fix saved state restore failure when 2D is active
   and used by the guest (Playing a Video)
 \* Creating a new VM sometimes failed (3.1.0 Beta 1 regression)
 \* VBoxManage clonehd was broken if the same image was cloned concurrently
 \* added VBoxManage usage information for Floppy/DVD images
 \* Linux Additions: properly disable the seamless mode if the guest
   doesn't support it
 \* Windows Additions: fixed high usage of VBoxService on Windows guests
   (3.1.0 Beta 1 regression)
 \* Windows Additions: VBox Credential Provider fixes
 \* Windows guests: fixed invisible mouse pointer when VM was restored
   from a saved state.
 \* EFI: 32-bpp VGA driver was added.

kedd nov. 17, 2009

VirtualBox 3.0.12

Újabb VirtualBox verziót bocsájtott ki a Sun. A kurrens 3.0-ás verzió legfrissebb hibajavítása a 3.0.12-es, mely számos hibát javít, de talán a legzavaróbb a guest és a host operációs rendszerek között megosztott könyvtárak hibája, mely miatt nem volt lehetséges, hogy átnevezzünk egy fájt úgy, hogy csak kis- és nagybetű váltásokat eszközlünk. Ugyancsak zavaró hiba került kijavításra a hálózati rétegben, ahol ugyanis lehetséges volt, hogy egy virtuális kapcsolat megszakítása után a guest továbbra is fogadjon vagy küldjön csomagokat. Ennek a hibának a biztonsági következményeit minden olvasó saját maga is megbecsülheti.

Az összes változás listája: ChangeLog

Letöltés: Download

szerda nov. 11, 2009

VirtualBox 3.1 Beta 1

Megjelent a 3.1 első beta kiadás, benne jópár érdekesség, a teljes changelog itt elolvasható:

 \* Teleportation (aka live migration); migrate a live VM session from one
   machine to another
 \* VM states can now be restored from arbitrary snapshots instead of only
   the last one, and new snapshots can be taken from other snapshots as
   well (aka branched snapshots)
 \* 2D video acceleration for Windows guests; use the host video hardware
   for overlay stretching and colour conversion
 \* The network attachment type can be changed while a VM is running
 \* Experimental USB support for OpenSolaris hosts making use of the latest
   USB enhancements in Solaris Nevada 124 and higher
 \* Significant performance improvements for PAE and AMD64 guests (VT-x and
   AMD-V only; normal (non-nested) paging)
 \* Experimental support for EFI (Extended Firmware Interface)

 letöltés innen

csütörtök okt. 08, 2009

VirtualBox 3.0.8

Október 6-án megjelent a VirtualBox legfrissebb verziója, a 3.0.8, mely a verziószámból is látható módon alapvetően hibajavításokat tartalmazó verzió, s mint ilyen nem is feltétlenül tartana igényt nagyobb figyelemre. Ellenben a Linux/Solaris/OSX felhasználók egy csúnya és a korábbi összes 3.0-ás verziójú VirtualBox-ban meglévő biztonsági hiba javítását is megtalálják a csomagban, ezért mindenképpen érdemes letölteni és telepíteni is a legfrissebb verziót.[Read More]

csütörtök szept. 10, 2009

VirtualBox 3.0.6: megjelent

Megjelent  3.0.6, tele hibajavításokkal (30-ig számoltam a javításokat, aztán feladtam :) Letölthető a szokott helyről.

szerda szept. 02, 2009

VirtualBox 3.0.6 Beta 1

Megjelent a 3.0.6 Virtual Box első beta kiadása, benne  végtelen mennyiségű hibajavítás, lásd lent.
Letölthető innen.


\* VMM: fixed IO-APIC overhead for 32 bits Windows NT, 2000, XP and 2003
  guests (AMD-V only; bug #4392)
\* VMM: fixed a Guru meditation under certain circumstances when enabling
  a disabled device (bug #4510)
\* VMM: fixed a Guru meditation when booting certain Arch Linux guests
  (software virtualization only; bug #2149)
\* VMM: fixed hangs with 64 bits Solaris & OpenSolaris guests (bug #2258)
\* VMM: fixed decreasing rdtsc values (AMD-V & VT-x only; bug #2869)
\* VMM: small Solaris/OpenSolaris performance improvements (VT-x only)
\* VMM: cpuid change to correct reported virtual CPU id in Linux 
\* VMM: NetBSD 5.0.1 CD hangs during boot (VT-x only; bug #3947) 
\* Solaris hosts: fixed a potential host system deadlock when CPUs were
  onlined or offlined
\* Python WS: fixed issue with certain enumerations constants having wrong
  value in Python webservices bindings
\* Python API: several threading and platform issues fixed
\* Python shell: added exportVM command
\* Python shell: improvments and bugfixes
\* Python shell: corrected detection of home directory in remote case
\* OVF: fixed XML comment handling that could lead to parser errors
\* Main: fixed a rare parsing problem with port numbers of USB device
  filters in machine settings XML
\* Main: restrict guest RAM size to 1.5 GB (32 bits Windows hosts only)
\* GUI: fixed rare crash when removing the last disk from the media manager
  (bug #4795)
\* Linux hosts: don't crash on Linux PAE kernel < 2.6.11 (in particular
  RHEL/CentOS 4); disable VT-x on Linux kernels < 2.6.13 (bug #1842)
\* Linux/Solaris hosts: correctly detect keyboards with less keys than
  usual (bug #4799)
\* Serial: fixed host mode (Solaris, Linux and Mac OS X hosts; bug #4672)
\* VRDP: Remote USB Protocol version 3
\* SATA: fixed hangs and BSODs introduced with 3.0.4 (#4695, #4739, #4710)
\* SATA: fixed a bug which prevented Windows 7 from detecting more than one
  hard disk
\* iSCSI: fix logging out when the target has dropped the connection, fix
  negotiation of simparameters, fix command resend when the connection was
  dropped, fix processing SCSI status for targets which do not use phase
  collapse
\* BIOS: fixed a bug preventing to start the OS/2 boot manager (2.1.0
  regression, bug #3911)
\* PulseAudio: don't hang during VM termination if the connection to the
  server was unexpectedly terminated (bug #3100)
\* Mouse: fixed weird mouse behaviour with SMP (Solaris) guests
\* HostOnly Network: fixed failure in CreateHostOnlyNetworkInterface() on
  Linux (no GUID)
\* HostOnly Network: fixed wrong DHCP server startup while hostonly interface
  bringup on Linux
\* HostOnly Network: fixed incorrect factory and default MAC address on
  Solaris
\* DHCP: fixed a bug in the DHCP server where it allocated one IP address less
  than the configured range
\* E1000: fixed receiving of multicast packets
\* E1000: fixed up/down link notification after resuming a VM
\* NAT: fixed ethernet address corruptions (bug #4839)
\* NAT: fixed hangs, dropped packets and retransmission problems (bug #4343)
\* Bridged Network: fixed packet queue issue which might cause
  DRIVER_POWER_STATE_FAILURE BSOD for windows hosts (bug #4821)
\* Windows Additions: fixed a bug in VBoxGINA which prevented selecting the
  right domain when logging in the first time
\* Windows host installer: should now also work on unicode systems (like
  Korean, bug #3707)
\* Shared clipboard: do not send zero-terminated text to X11 guests and hosts
  (bug #4712)
\* Shared clipboard: use a less CPU intensive way of checking for new data on
  X11 guests and hosts (bug #4092)
\* Mac OS X hosts: prevent password dialogs in 32Bit Snow Leopard
\* Solaris hosts: worked around an issue that caused the host to hang
  (bug #4486)
\* Guest Additions: do not hide the host mouse cursor when restoring a saved
  state (bug #4700)
\* Windows guests: fixed issues with the display of the mouse cursor image
  (bugs #2603, #2660 and #4817)
\* SUSE 11 guests: fixed Guest Additions installation (bug #4506)
\* Guest Additions: support Fedora 12 Alpha guests (bugs #4731, #4733 and
  #4734)

szerda aug. 05, 2009

Megjelent a Virtualbox 3.0.4

Nagy halom hibjavítással (több mint 30) megjelent a 3.0.4-es VirtualBox. Letölthető a szokásos helyről

hétfő júl. 13, 2009

Virtualbox 3.0.2

Íme az első hibajavító release a 3.0-ás virtualboxhoz, benne természetesen nagycsomó javítás. Letölthető innen.

kedd jún. 30, 2009

VirtualBox 3.0:Megjelent!

Alig pár nappal a második beta verzió után, megjelent a végleges VirtualBox 3.0.
Néhány dolog, amire érdemes odafigyelni a végleges verzióban,

  • AMD CPU-kon néhány 32 bites guest (Windows és Solaris) rossz teljesítménnyel megy SMP esetén
  • 64 bites guest-ek 32 bites hoston nem támogatnak SMP-t (kivéve Mac OS X)
  • Windows-on Direct 3D támogatáshoz a guest addition-t safe módban kell telepíteni

bővebbet a manualban. Az újdonságok listája pedig itt olvasható.


szerda jún. 24, 2009

VirtualBox 3.0 Beta 2

Nemsokkal az első beta után, itt a második beta kiadás. Jópár, az új funkciókban megtalált hiba került javításra, úgymint:

 \* High CPU usage with certain idle Windows guests (e.g. XP SP2)
 \* Performance improvements for SMP guests
 \* Reset issues with SMP guests
 \* Windows 7 x64 boot problems with SMP
 \* Windows 7 shutdown hangs with SMP
 \* Hanging VM when unmounting an ISO with SMP guests
 \* Several OpenGL & Direct3D related fixes

Letöltés innen, vitafórum és hibabejelentés pedig itt.

About

Tamas Polner

Search

Archives
« április 2014
HKSzeCsPSzoV
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
       
Today