kedd márc. 03, 2009

Ismét JavaOne

Ismét JavaOne San Franciscoban. Június 2-5-ig megrendezésre kerül a Java felhasználói közösség legnagyobb konferenciája.  A mostani konferencia egyik különlegessége, hogy a JavaOne történetében először lesz előadó Magyarországról is.

Már a Sun Java tanfolyamairól ismerős lehet Molnár István és Simon Géza. Az egyik technikai trackban ők adnak elő SOA at Enterprise Scale: Solving Real Challenges with GlassfishESB

Rövid kedvcsináló:

Az előadás, amely fejlesztőknek (web services, bpel, jbi) és SOA tapasztalatokkal rendelkező szervezőknek szól, bemutatja egy, a Fortune 100 közé tartozó vállalat SOA projektjét.

A vállalat GlassfishESB-t választott, egy proof of concept projekt alapján. Az előadás betekintést enged a projekt méretébe: kb 200 web service interface, 50+ egymással kommunikáló üzleti folyamat. A rendszer  átível az országhatárokon, a helyi leányvállalatok helyi ESB-i összekötve a globális ESB-n keresztül. Az előadás konkrét mintákat ad a valós problémák (melyeket meg kellett oldanunk) elkerülésére. 

Reméljük, hogy idén is élőben tudjuk majd közvetíteni a konferencia érdkességeit - immár a sunblog.hu-n. 

csütörtök jan. 29, 2009

Dacolunk a válsággal

Lezártunk egy negyedévet (a Sun júliusban kezdődő pénzügyi évének második negyedévét). A gazdasági környezet nem könnyítette meg a munkánkat. Nemzetközi szinten a Sun a makro környezet hatásának tulajdoníthatóan bevételének csökkenéséről számolt be, de az elemzői várakozások felett teljesített, és számos termék területen kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni. Ezt a piac is értékelte, hiszen a részvényárfolyam (NASDAQ: JAVA) a bejelentések hatására ismét emelkedésnek indult.

Magyarország mind Európai, mind világviszonylatban jól teljesített. Sikerült az üzleti tervben kitűzött számokat hoznunk, sőt a forint gyengülés ellenére 13%-kal túlteljesítettük a dollár alapú célt, az egy évvel korábbi időszakhoz képest 25%-ot növekedve. A korábbi negyedévekkel szemben, a termékértékesítés gyorsabban fejlődött mint a szolgáltatási terület. A szerver eladások árbevétele 25%-os növekedést mutat, de amire igazán büszkék vagyunk, hogy a tárolóeszközökben 35%-al terveinket túlteljesítve 58%-os növekedést értünk el. A szolgáltatások értékesítésében sincs okunk szégyenkezni, mert 17%-ot nőttünk éves szinten, és ezek a növekedési adatok dollár alapon értendőek.

A válságból az IT iparágnak nem feltétlenül kell vesztesként kikerülnie. Minden nehézségben megbújik a lehetőség is, és az eredményeinkben is ez látszik. A informatika elsődleges fókusza most az, hogy miként lehet hatékonyabbá tenni egy vállalat működését. Az ügyfelek késleltetik vagy befagyasztják az IT beruházásokat? Én azt gondolom, hogy inkább szigorúbban vizsgálják egy adott projekt megtérülési mutatóit, és ami rövid távú megtérüléssel kecsegtet, azt meg fogják valósítani. Megfigyelhető egy elmozdulás az olcsóbb és költséghatékonyabb technológiák felé, és a Sun forgalmi számai is ezt mutatják.

A nemzetközi eredményekben is az látszik, hogy azon új termékeink a legsikeresebbek, melyek kifejezetten ezen elgondolás alapján születtek. Ma már az árbevételünk több mint egyharmada ezekből a termékekből származik. Melyek is ezek a termékek? Innovatív, környezetbarát T sorozatú CMT (Chip Multithreading) gépeink eladása 31%-al növekedett, és most már évi 1.4 milliárd dollár árbevételt generálnak. A szoftver értékesítés 21%-al nőtt, ezen belül a Java értékesítések 47%-ot a MySQL és infrastruktúra szoftverek pedig 55%-ot növekedtek. A nehéz gazdasági környezetben előtérbe kerülnek a nyílt forráskódú szoftverek, ez mind a nemzetközi számokban, mind a hazai piacon jól érzékelhető.

Nyílt tárolási rendszereink eladása világszinten 21%-ot növekedett – éves szinten 100 millió dollárt jelentenek a Sun-nak. Ebben a negyedévben jelentettük be a 7000-es sorozatú flash alapú rendszereinket (Amber Road), melyek további jelentős növekedést eredményezhetnek ezen a területen. Hozzá kell tennünk, hogy a hazai növekedés jelentős részét a csúcskategóriás (High-end) tárolórendszereinkkel értük el, de az új termékek iránti kereslet is rohamosan nő.

A Sun x86-os portfóliója nemzetközi és hazai szinten is sikertörténet. Későn léptünk be erre a piacra, de fokozatosan növeljük piaci részesedésünket. Az X64-es szerverek értékesítése 10%-al növekedett az egy évvel korábbi negyedévhez képest. Mindezt egy olyan környezetben, mikor a legtöbb gyártó csökkenésről számolt be. A HP x86-os eladásai 3%-al csökkentek az októberben zárt negyedévben, az IBM pedig a decemberben zárult negyedévben 32% csökkenést jelentett.

A sikertörténethez Magyarország is hozzájárult. Már az első negyedévünkben 23%-al növeltük eladásainkat, a második negyedévben pedig az elsőhöz képest 58%-ot növekedtünk, ami az egy évvel korábbi adatokhoz képest 90%-os növekedés – szintén dollár alapon. A jó eredmények versenyképes portfóliónknak és az Avnettel közösen elindított kampányunknak köszönhető. Számos új ügyfelet szereztünk, és www.szervervalaszto.hu oldalunk több mint 25 000 egyedi látogatót regisztrált.

Dacoltunk a nehézségekkel, és a nemzetközi szinten is kiemelkedő hazai eredményekért köszönet illeti nem csak munkatársainkat, és viszonteladó partnereinket hanem a ügyfeleinket is akik a Sun technológiái és szakembereinek magas szintű tudása mellett voksoltak. Optimistán és nagy elszántsággal vágunk neki a következő negyedéveknek és az év hátralevő részének. Sem a nemzetközi sem a hazai makro környezet nem könnyíti meg a munkánkat, de úgy gondoljuk a Sun portfóliójában minden technológia adott arra, hogy mi és ügyfeleink is sikeresek legyünk 2009-ben.

szerda jan. 28, 2009

Obama open sourced

Tavaly év végén Scott McNealy a Sun alapítója és korábbi vezérigazgatója találkozott Barack Obama technológiai csapatával, és megosztotta nézeteit a nyílt forráskódú szoftverek használatának előnyeiről a kormányzatban. Javasolta a nyílt forráskódú szoftverek szélesebb körű használatának megfontolását - gazdasági, biztonsági és beszállítói függetlenség szempontjából. Meg is bízták McNealyt egy tanulmány kidolgozásával, hogy miként lehetne kormányzati szinten jobban kihasználni a nyílt forráskódú szoftverek előnyeit.

 

Egy BBC cikk erről a témáról. 

És a hup.hu-n. 

Barack Obamára az első webkettes elnökként hivatkoznak. A választási kampánya során már aktívan használta az internet nyújtotta webkettes eszközöket, és sokan ennek tulajdonítják a győzelmét - aktívan bloggol, a weboldala tele van gazdag tartalmakkal, folyamatosan kommunikál a választópolgárokkal. A nyílt forráskód nem ismeretlen fogalom az elnök és tanácsadói körében. A www.barackobama.com  nyílt forráskódú alapokra épül - LAMP, MySQL, Java és még sorolhatnám.  

Obama célja a történelem legnyitottabb és leghozzáférhetőbb amerikai kormányának megvalósítása. Az internet és az IT eszközök nagyban fogják segíteni ebben a munkában. Sok sikert kívánok hozzá! 

Hwsw.hu cikk Obama és a technológia kapcsolatáról valamint arról, hogy miként nyerte meg a választásokat az Internet segítségével.

hétfő jan. 26, 2009

Tizenkettőből kilenc

A developer.com idén is megtartotta szavazását az elmúlt év kiemelkedő technológiáiról. Már tavaly is díjeső hullott a Sun-nak, mert hét kategóriában kapta Sunhoz köthető technológia a legtöbb szavazatot. Úgy látszik, az elmúlt év sem telt el hiába és a Sun szoftverfejlesztő mérnökei és természetesen a nyílt forráskódú közösség tagjai is keményen dolgoztak. Idén a tizenkét kategóriából kilencben Sun vagy Sun-hoz köthető technológia került az első helyre. A kilenc első helyből öt a Netbeansnek köszönhető - Prágában a fejlesztők nem csak sörözni tudnak :-)

 

A fejlesztési platform kategóriában a Netbeans, a fejlesztési segédeszközöknél a Netbeans Profiler, a vezetéknélküli és mobil eszközök esetében a Netbeans Mobility Pack for Connected Device Configuration (CDC) 5.5, az adatbázis eszközöknél a MySQL Workbench, a Java eszközöknél a Netbeans IDE, JSR-eknél a JSR 220 Enterprise Java Beans 3.0, nyílt forráskód kategóriában a Netbeans, biztonsági kategóriában pedig az OpenSSO Enterprise kapta a legtöbb szavazatot.

kedd jan. 06, 2009

HUP olvasók választása díj 2008

Máris jól indul a 2009-es újév. A hup.hu az elmúlt év végén közzétette a regisztrált felhasználói között tartott szavazás eredményét. A szavazók 20 kategóriában 10 jelölt közül választhatták ki kedvenc technológiáikat. A Sun termékei 5 kategóriában kerültek dobogós helyre. Ebből kettő első díj volt. 

A legbiztosabb győzelmet a MySQL aratta, immár ötödik éve zsinórban. A virtualizáció kategóriában szintén a Sun terméke lett a győztes. Ezek méltán viselhetik a következő logót:

HUP Readers' Choice Award 2008

A kedvenc programnyelvek kategóriában a Java második lett a PHP után, és szintén második helyen végzett a Netbeans a fejlesztő eszközök között. Sajnos a Solaris/OpenSolaris csak a bronzérmet kapta meg a szerver operációs rendszerek között, de remélem, hogy az OpenSolaris egyre szélesebb körű elterjedésével jövőre javítani tudunk ezen a pozíción.

Teljes cikk 

About

Tamas Polner

Search

Archives
« április 2014
HKSzeCsPSzoV
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
       
Today