Elmúlt 5 éves a blogs.sun.com

Tegnap múlt 5 éves a blogs.sun.com (amit házon belül BSC-nek is nevezünk). Az egész Pat Chanezon kezdeményezésére indult. Igazi technológiai céghez méltán mindenki a saját webszerverének és saját blogmotorjának felállításával küzdött. Ez a hozzáállás igen messze volt még attól, hogy miről is szól a web2.0. Egy kis utánajárással Pat elérte, hogy felállítsanak egy központi szervert, amelyen bárki néhány klikkeléssel létrehozhatta saját blogját. Jonathan Schwartz blogja méltán híres lett hamarosan a vállalati blogoszférában. Az első CEOk között volt, aki blogján keresztül direktben kommunikál több tízezer emberrel. Az öt év alatt több mint 4385-ra nőtt a blogs.sun.com felhasználóinak száma (ami a létszámleépítés előtt magasabb is volt...), 5355 blog 132 552 bejegyzésével. Ami külön örvendetes, hogy 146 082 megjegyzés is érkezett. Azaz nem csak mi hallatjuk a hangunkat, hanem az olvasók is. 

A BSC infrastruktúra szolgálja ki a Sun összes alkalmazottjának blogját - és természetesen saját kenyerünket esszük, Sun hardvereken fut. Ugyanakkor a BSC jóval több egy infrastruktúránál - ez egy szemléletmód is Sun-on belül. Azt hiszem minden Sunos blogger egyetért abban, hogy nem csak egy olyan eszközt kaptunk, mellyel könnyebben tudunk kommunikálni házon belül és kívül, ügyfelekkel, partnerekkel, fejlesztőkkel, újságírókkal, konkurenciával egyaránt. Az innováció, az újszerű gondolkodás nem csak a Sun termékeiben mutatkozik meg, hanem abban is, hogy miként engedi SŐT! támogatja a Sunosokat, hogy elég laza szabályrendszer mellett szabadon, közvetlenül elmondjuk véleményünket. Ahogy a BSC kezdőoldala is mondja: Welcome to Blogs.sun.com! This space is accessible to any Sun employee to write about anything.

Személy szerint már régóta tervezgettem egy saját blog, majd mikor vállamra vettem a magyarországi marketing teendőket - egy Sun Magyarország blog beindítását. Aztán ahogyan lenni szokott - mindig volt valami látszólag sürgősebb, fontosabb teendő, ami előre került a teendők listáján. Közben figyeltem, mondogattam a PR ügynökségünknek, hogy mi is szeretnénk egy ilyen webkettősdivatosblogot. Néztem, hogy itthon milyen példák vannak jó IT blogra, ami példaként szolgálhatna, és mi mit csinálnánk másképpen. Milyen legyen az arculat? Kik írjanak bele? Aztán januárban az újévi ünneplés fáradalmait kipihenve, és egy újévi fogadalmat betartva a HUP olvasók választása díja indított el. Nem passzolna a hup.hu szellemiségéhez az, hogy egy hivatalos sajtóközleményt készítsünk, mégis hangoztatni szeretnénk, hogy milyen területeken szavaztak nekünk bizalmat a hup.hu olvasói. Ebben a pillanatban a tartalom megelőzte a külsőségeket. Felvettem egy Nike pólót (Just do it...) A BSC standard template-jével elindítottam egy blogot remélve, hogy kollégáim is kedvet kapnak az íráshoz, és majd olvasó is akad előbb vagy utóbb. 

Ami meglepetés volt számomra, hogy nem csak engem lelkesített a téma. Sorra jöttek a kollégáim, akik el akarták mondani saját szakterületük érdekességeit. Egyéni stílusban - néha stilisztikát, néha pedig a helyesírást is mellőzve. (BSC belső szerkesztője nem tud magyar helyesírást ellenőrizni - persze lehetne másban is szerkeszteni, csak sokszor ez gyorsabb, egyszerűbb....)  

Akit pedig az érdekel, hogy miként is alakítottuk ki azt az infrastruktúrát, ami napi 100-200 000 oldal találatot szolgál ki, az itt talál az infrastruktúráról egy érdekes cikket. Sun Java System Web Server 7.0 referencia implementáció MySQL-el, és UltraSPARC T2 processzoros kiszolgáló párral.

Hozzám hasonlóan mások is megemlékezetk a születésnapról.  

Comments:

Boldog szülinapot blogs.sun.com :)
és tényleg öröm, hogy a Sun Magyarországnak is van ilyen kezdeményezés, természetesen ehhez is sok sikert!

Posted by BK on április 29, 2009 at 02:22 DE CEST #

Thank you for your sharing.!

Posted by nusret on december 26, 2009 at 12:52 DU CET #

Post a Comment:
  • HTML Syntax: NOT allowed
About

Tamas Polner

Search

Archives
« április 2014
HKSzeCsPSzoV
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
       
Today