"The sun also rises"

Judith Sim rövid előadásával kezdődött az Oracle Open World ma kora hajnalban. Elmondta számos adat mellett, hogy 45000 regisztrált résztvevő lesz idén és szerda délután az arra jogosult jeggyel rendelkezők Sting koncerten vehetnek részt. Őt követte Jeff Henley Oracle elnök, aki átadta a CIO of the year, illetve a Partner of the year díjakat. Ezután Larry Baer lépett a szinpadra, aki a San Francisco Giants baseball csapat vezetője. Megköszönte, hogy az Oracle támogatja a csapatot, majd Larry-t kérte a színpadra, akinek egy gyűrűt ajándékozott. Végül Larry kapta a szót, aki elkezdte megnyitó keynote előadását. Az előadás első részében elemezte az Oracle hardver és szoftver együttes termékeinek erejét, ami nem más mint a párhuzamos működésre történő tervezés minden rétegben (Parallel everything). Kiemelte, hogy nem elég a megfelelő számítási kapacitás, ugyanis az üzleti alkalmazások teljesítménye nagy mértékben az adatok mozgatási sebességétől függ, nem pedig az aritmetikától. Márpedig ebben jobbak az Oracle termékei, mint a konkurrenciáé. Elismerte, hogy az IBM P7 processzorai valóban gyorsabbak aritmetikai képességeikben, azonban feltehetjük a kérdést, hogy „Power for what?”. Az új T4-es processzor egyértelműen a leggyorsabban képes futtatni Java alkalmazásokat, ráadásul a T4-re épülő, és Exadata Storage Software-t, valamint ZFs-t is tartalmazó általános célú Sparc Supercluster gyorsabb, mint az IBM legerősebb szervere, a p795.

Az elmúlt hónapokban sok konkurrens és ügyfél indított Sunset projekteket, erre válaszolva Larry Hemingway-t idézte: „The sun also rises”.

Exalogic kapcsán egy érdekes ügyfél tapasztalatról számolt be az Oracle CEO, mégpedig a Deutsche Post 1 hét alatt vezette be, és 60-szor gyorsabb lett az alkalmazás. Ráadásul az Exalogic eladás üteme gyorsabban növekszik, mint az Exadata eladás hasonló időszakban. Érdekes jelen nevettette meg a közönséget, mikor Larry nem tudta elolvasni a laptop kijelzőjén apró betűkkel felsorolt refenerncia ügyfél sztorikat, majd kb. 1 perc ügyetelenkedést követően észrevette, hogy mögötte hatalmas felületre van kivetítve a szöveg, de ott már megfelelően nnagy méretben.

A Keynote végén Larry bejelentette az új Exalytics nevű szervert. Ami egy In-memory analytics célszerver. Állítása szerint az elemzés a gondola sebességével történik, tulajdonképpen megpróbálja kitalálni mit szeretne a felhasználó, és mielőtt megkapná a teljes kérdést, már megpróbálja leválaogatni a szükséges adatokat. Az eszközbe TimesTen memória adatbázis, vagy memória működésre optimalizált Hyperion kerül beépítsére, attól függően hogy multidimenziós adatok kezelése szükséges-e. Ám nem csak a hagyományos relációs és multidimenziós adatok kezelése működik, de struktúrálatlan adatok kezelésében is erős megoldásról van szó.

Ma délután egyébként az Oakland Raiders, New England Patriots amerikai foci meccset néztük meg, amelyen telház volt. Közvetlenül az oaklandi coliseum stadion mellett taláható a hatalmas Oracle feliratokkal ellátott Oracle Arena nevű sportcsarnok. 

Comments:

Post a Comment:
  • HTML Syntax: NOT allowed
About


Sárecz Lajos vagyok, 2003 óta dolgozok az Oracle Hungary Kft-nél értékesítési tanácsadóként. Szakterületem az Oracle Engineered Systems, azaz olyan szerverek, amelyek hardver és szoftver komponensek előre optimalizált konfigurációja.
A blogon publikált vélemények a saját nézeteimet tükrözik, nem feltétlenül egyeznek meg az Oracle álláspontjával.
The views expressed on this blog are my own and do not necessarily reflect the views of Oracle.
View Lajos Sárecz's LinkedIn profileView Lajos Sárecz's profile

Search

Archives
« április 2014
HKSzeCsPSzoV
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
    
       
Today